Alapítvány

Alapítványról

Az alapítvány története:

Az alapítványt, 20 évvel ezelőtt, 1993-ben két magánszemély azzal a céllal alapította, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban tanuló diákok tehetséggondozását támogassa és az iskolai diákéletet különböző kulturális rendezvények szervezésével fellendítse.

Az alapítvány tagjai:

Az alapítvány elnöki tisztségét az alapítók szándéka és az alapító okirat értelmében a mindenkori iskola vezetője tölti be, a kuratórium tagjai pedig olyan személyek, akik valamilyen módon kötődnek a gimnáziumhoz és elhivatottak, motiváltak az alapítói szándék megvalósításában.

Az alapítvány célja:

  • A fiatal, felnövekvő nemzedék erkölcsi, etikai, szakmai és művelődési fejlődésének elősegítése
  • Az önképzés, tehetséggondozás támogatása
  • A beilleszkedési nehézségek csökkentése
  • Azon egyéni és társas kompetenciák, készségek fejlesztése, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a folyamatosan és dinamikusan változó világunkban a megváltozott körülmények között is a társadalmi együttélés normáit elsajátítani, a társadalom hasznos tagjaként beilleszkedni
  • Az alapítvány célja szerinti fejlesztéshez kapcsolódóan Budapesten tevékenykedő pedagógusok motiválása, jutalmazása. 
  • Az alapítvány célja szerinti fejlesztésben közreműködő pedagógusok részére ösztöndíj program létrehozása, fenntartása.

Az alapítvány feladatának tekinti:

  • A tehetséggondozás, szabadidős tevékenységek keretében különböző tanórán kívüli tevékenységek, szakkörök megszervezését és működtetését. (zenei-, irodalmi-, színjátszó-, idegennyelvi-, fotós-, tánc-, képzőművészeti szakkörök)
  • Tanulmányi versenyeken való részvétel támogatása, versenyek szervezése és lebonyolítása
  • Közismert közéleti személyek által tartott előadások megszervezését és lebonyolítását
  • Kulturális rendezvények megszervezését és lebonyolítását (kiállítások, előadások, hangversenyek, szórakoztató műsorok)
  • Tanulmányi kirándulások, nyelvtáborok megszervezését és lebonyolítását.
  • Önismereti tréningek megszervezését és lebonyolítását
  • Továbbtanulást támogató rendezvények szervezését és lebonyolítását.

A támogatáshoz szükséges adatok:

Kőrösi Csoma Sándor Ifjúsági Klub Alapítvány

Adószám: 18044036-1-41

Bankszámla száma: 10300002-10657496-49020010

IBAN: HU82-1030-0002-1065-7496-4902-0010
SWIFT Kód: MKKB HU HB


Köszönjük Támogatását!