Az iskola dolgozói

Takács Kata Eszter

Egészen kicsi koromtól fogva a tornateremben éltem mindennapjaimat. Édesapám igazi vérbeli testnevelő tanár, akinek a gyerekek testi-lelki nevelése igazi elhivatottságot jelent. Óvoda, majd iskola előtt, után a teremben voltam, amíg Apu órát, edzést tartott. Ott tanultam, olvastam, velük együtt sportoltam, közben óhatatlanul magamba ittam az elhangzottakat. Nekem a tanítás, a diákok segítése, szeretete, a sport kísérte végig eddigi életemet, ez a természetes közegem. Így nem is volt kérdés, hogy Apu nyomdokait követem és testnevelő tanár leszek. A Testnevelési Egyetemen végeztem, majd röplabda edzői papírt is szereztem, mindezt kiegészítettem egy gyógytestnevelő tanári diplomával.

A Kőrösibe kerülésemmel úgy érzem egy puha paplanba huppantam, mivel ebben az iskolában az egymás segítésével, támogatásával a pedagógusok még jobban ki tudják bontakoztatni a diákok tehetségét, támogatni tudják őket céljaik elérésében, magas szintű képzést tudnak biztosítani, hogy egy sikeres ember váljon belőlük.

Minden igyekezetemmel én is ezt a célt fogom szolgálni.

Tanított tantárgyak:

Testnevelés és sport